Nemzeti Tehetség Program

2022. december 29., csütörtök

A Magyary Zoltán Szakkollégium – NTP-SZKOLL-21-0027 pályázati azonosítóval – „A közszolgálat jelenlegi helyzete és jövőbeli kilátásai” című NTP-SZKOLL-21 pályázat alapján 900.000 Ft-ot nyert el, melynek köszönhetően a Szakkollégiumnak számos programja valósulhatott meg.

A belső képzési rendszerünk részét képező kurzusok közül kettő  a Nemzeti Tehetség program keretei között valósult meg. Ezek “A magyar közigazgatás jelenlegi helyzete és jövőbeli kilátásai”; illetve “A nemzetközi jog aktuális kérdései” című kurzusok voltak. A kurzusok magas részvételi száma is jól mutatja, hogy a kurzusok iránt igen nagy volt az érdeklődés a szakkollégisták között.

Szakkollégistáink az elmúlt egy évben 2 foglalkozáson tudtak részt venni a pályázatnak köszönhetően. A „Kutassunk együtt” – Az empirikus kutatás módszertana  című foglalkozás keretei között tudományos fejlődésük és kutatásaik megkezdéséhez kaptak hasznos tanácsokat a szakkollégium tagjai. Továbbá lehetőségük volt “A korrupció elleni küzdelem és a külföldi hivatalos személyek megvesztegetése” című foglalkozásban való közreműködésben is.

A pályázatban vállaltak szerint a félév során hat szakmai eseményt szervezett Szakkollégiumunk. Szakmai eseményeink nagy népszerűségnek örvendtek az egyetem hallgatói körében. Első eseményünk egy vitaest volt, amely a “Közigazgatás a politikában – politika a közigazgatásban” címet viselte. Ezt egy előadás követte, melyen dr. Janó Márk Ádám a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára volt a vendégünk (“Sikerek és kihívások – egy közigazgatási államtitkár életútja” című előadás). Következő eseményünk meghívott vendége dr. Fürjes Balázs a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára volt, előadásának címe pedig “Budapest – vízfej vagy az ország motorja?” volt. A félév legnagyobb hallgatószámmal lezajló eseménye pedig a “Jubileum – 10 éves az Alaptörvény” volt, melyen Dr. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter mesélt rendszerváltás utáni alkotmányozási kísérletekről és igényekről, az Alaptörvény hatálybalépéséről, illetve a kilencedik módosítás előnyeiről. Legutóbb pedig Dr. Till Szabolcs ezredes úr a különleges jogrendről, míg Dr. Kozma Ákos az alapvető jogok biztosa az alapvető jogok magyarországi helyzetéről tartott egy igen izgalmas előadást.

Szakkollégistáink továbbá részt vettek A Haza szolgálatában, illetve a XXVI. Bolyai konferencián, ahol bemutathatták kutatási témáikat és részt vehettek az egyetemek hallgatói között zajló tudományos diskurzusokban.

A társadalmi felelősségvállalás szellemiségében önkéntes tevékenységet is végeztek a Szakkollégium tagjai. Segédkeztek a Göd-i gondviselés házánál, ahol kerítésfestés mellett a sziklakert rendbetételét is magukra vállalták. Sor került továbbá a XXII. kerület, Vöröskereszt utcai játszótér és környékén található park lehullott leveleinek összegyűjtésére, illetve lomtalanítására.

A tavaszi félév során sor kerülhetett továbbá egy tanulmányi útra is, melynek keretei között a szakkollégisták Pécsre látogattak el, ahol Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának megtekintése mellett kulturális programokra is sor kerülhetett, mint például az UNESCO világörökség részét képező római kori temető meglátogatása.

Végül, de nem utolsó sorban a szakkollégium egy új fényképezőgépet is be tudott szerezni az elnyert összegnek köszönhetően.

A megvalósult programokról beszámolók születtek (ezeket itt a Honlapunkon, a Blog fejléc alatt olvashatjátok el), illetve posztok készültek közösségi média felületeinkre is! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük