Beszélgetés Gion Gáborral

2023.11.06-án volt szerencséje a Szakkollégiumunknak vendégül látni Gion Gábort, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkárát az Andrássy úton található fényűző Aurum Jogászklubban.

 

Gion Gábor 2022 óta tölti be jelenlegi pozícióját a Honvédelmi Minisztériumban, de előtte is számos területen megmutatta tehetségét mind az államigazgatásban, mind a versenyszférában. 2018 és 2022 májusa között a Pénzügyminisztérium Pénzügyekért Felelős Államtitkárságát irányította, előtte pedig Deloitte Zrt. elnök-vezérigazgatójaként tevékenykedett.

 

A családias hangulatú beszélgetés során több témáról is szó esett, többek között, hogy pontosan milyen kihívásokkal találkozik ő, mint vezető, mennyire fontos az utánpótlás képzése a Honvédelmi Minisztérium szemszögéből, illetve pontosan milyen különbségek vannak a verseny- és a közszférában?

A kérdésekre sokoldalú válaszok érkeztek, melynek keretében mondhatni „atyai” jó tanácsokat is kaptunk. Az Államtitkár úr biztatta a fiatalokat, hogy ne féljenek kipróbálni, ha kell, több fajta karrier lehetőséget, mivel „csak az nem hibázik, aki nem is próbálkozik”. Emellett kiemelte a tanulás fontosságát. Habár léteznek született vezetők, nekik is kell tanulniuk, ha kiválóak akarnak lenni, mint ahogy a tehetséges hegedűművésznek is fel kell emelnie a hegedűt, ha szeretne befutni.

 

Úgy gondolom, a beszélgetés hatalmas segítséget adott mindannyiunknak, mint a munka világa előtt álló diákoknak!

 

Ezúton is szeretnénk megköszönni Gion Gábor államtitkár úrnak, hogy elfogadta meghívásunkat!

 

Az esemény a Nemzeti Tehetség Program keretében valósult meg.

 

Hegedűs Lilla

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük