2021. november 07., vasárnap

2021. november 4-én két nagyon különleges – a szó legszorosabb értelmében világlátott – vendéget köszönthettünk köreinkben: az Amerikai Nagykövetségről érkezett hozzánk két diplomata, Kenneth D. Wilcox vice consul és Steven H. Abels executive assistant Vizsy László kíséretében.

Moderátorként az eseményt a kérdések előzetes összeírásakor leginkább egy amerikai talk show-ként vizionáltam, ahol egy fantasztikus beszélgetésben lehet majd részünk a közönség aktív bevonásával. Számításaim nem nagyon lőttek mellé: Ken és Steve egymást követve avattak be legviccesebb, legmeghatóbb és legmeghatározóbb történeteikbe, miközben beavattak minket a külügyi szolgálat rejtelmeibe.

A kiválasztás folyamata, az, hogy melyik diplomata melyik országba kerül kiküldetésre, az úgynevezett flags day keretében dől el. Ezt valóban úgy kell elképzelnünk, hogy egy asztalra ki vannak téve a különböző országok különböző zászlói, majd a zászlókat egyesével felemelve mondják a kiküldendő diplomata nevét – ez mindig egy nagyon izgalmas esemény, hiszen nem tudhatod, hogy számodra melyik külhoni helyszín jut. Egy másik fontos esemény a kiválasztás során az úgynevezett handshake day, amikor is az adott ország megjelölésével meginvitálnak erre az eseményre, ahol a kérdés csupán annyi, hogy elfogadod-e a felkínált lehetőséget.

Ken csupán néhány éve van kiküldetésben, előtte ugyanis ügyvédként dolgozott, és többszöri próbálkozásra sem sikerült átmennie a külügyi szolgálat által megkövetelt vizsgán. Azonban nem adta fel, 2016-ban pedig már Mexikóban dolgozott, ezután került a budapesti nagykövetségre, ahol az amerikai állampolgárok magyarországi biztonságáért felel, valamint az általa vezetett osztály dönt a vízumokról, beutazási engedélyekről. Mexikóban több milliárdossal is találkozott munkája során, illetve különböző hírességekhez is volt szerencséje. Amikor ezt barátai megtudták, hitetlenkedve kiáltottak fel, hogy hiszen ő édesanyám kedvenc filmsztárja, vagy éppen az ő imádott énekese. Legmeghatóbb történetei közé azok az események tartoznak, amikor örökbefogadás ügyében kellett döntenie: soha annyi szeretet és ölelést nem kapott a családoktól, illetve elmondása szerint a gyermekek a legcsodálatosabb lények ezen a földön.

Steve már régóta szolgálja hazáját a külügy területén. Volt már kiküldetésben Dohában, Jakartában, Bécsben, jelenleg pedig Budapesten dolgozik. Osztálya „táviratokat” küld és fogad, protokolláris eseményeken vesz részt. Egy-egy hivatalos ebédnél vagy vacsoránál szigorú protokollt követnek, ami az ültetést rendjét, a megszólításokat és a bemutatkozás sorrendjét illeti. Számos történetet mesélt, melyek közül kettőt emelnék ki, még közelebbé hozva és személyesebbé téve egy diplomata nem mindennapi, hétköznapi életét. Amikor Bécsben dolgozott, egy 38 emelet magas épület legfelső négy szintjén voltak az ottani nagykövetség irodái. Az átjáró folyósóra pedig sokszor betévedt egy-egy madár. Az általa tapasztalt első ilyen esetnél szólt a portásnak, aki kesztyűt húzott, és annak rendje és módja szerint szabadon engedte a madarat. A következő ilyen esetnél maga Steve döntött úgy, hogy kimenekíti a szegény madarat: kesztyűt vett, és az irodán át – az egyik hatalmas amerikai katona rémületére – menekítette ki az állatot. Az évek során így több verebet, és egyéb madarat szabadított meg.

Steve mindig hord magánál egy pakli francia kártyát, mely előkerült egy bécsi étterem asztalánál, miközben egy nagykövetet fogadtak, ezzel is oldva a feszültséget.

Dohában pedig minőségi időtöltést szerzett az ottani nagykövetnek és feleségének, amikor a nőt megtanította perecet sütni, Steve ugyanis még Ohio-ban, ahol felnőtt, egy ideig pékként dolgozott. Pár hónappal később a feleség köszönetet mondott neki, mert havonta egyszer a férjével, aki nagykövetként rendkívül elfoglalt, együtt süthetnek perecet, így közösen töltve azt az időt.

Ken és Steve is rávilágítottak arra, hogy egy diplomata munkanapja nem szorítható sablonba: mindegyik nap más és más, igazából sose tudhatják, hogy mire számítsanak – és munkájuk pont emiatt válik izgalmassá és változatossá.

Utolsó tanácsként azt fogalmazták meg, hogy legyünk nyitottak a világra, hiszen annyi felfedezni való vár minket odakint, és soha ne hagyjuk abba a tanulást, ezáltal is tágítva ismereteink tárházát.

A beszélgetés fantasztikus hangulatban telt, a közönségtől érkezett kérdéseket a diplomaták cukorkával jutalmazták. Az esemény végén Vizsy László valamennyi résztvevőt egy-egy kitűzővel ajándékozott meg, amelyek az amerikai-magyar kapcsolatok 100 éves évfordulója apropóján készültek.

Vendégeinknek ezúton is köszönjük a meghívást, további szolgálatukban sok örömet és sikert kívánunk! Amint elmondták, rendkívül szeretik Budapestet, azonban hamarosan mindketten itt hagyják Magyarországot: Ken december végével visszatér az Egyesült Államokba, Steve pedig Tokióba megy kiküldetésre.

A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el. – idézte Steve Szent Ágoston szavait, amikor kikísértem őket az épületből. Munkájuk során ez is motiválja őket: minél több helyet és kultúrát megismerni, amelyre minket is biztattak a beszélgetés végén elhangzott szavaikkal.

Sivák Veronika