„A molekuláknak nincsen nemzetisége”
– Fritsch László előadása
2023. március 1., szerda
A 2022/23-as tavaszi félév első nyílt eseményét, Gáz van?! címmel múlt hét szerdán, azaz február 22-én tartotta Szakkollégiumunk. Az rendezvény meghívott vendége, és egyben előadója Fritsch László volt, az MVM CEEnergy Zrt. vezérigazgatója.
Az előadás központi témája az energiaválság volt. De hallhattunk magáról a társaságról is. Részletes ismeretekkel lettünk gazdagabbak: Megtudhattuk, hogy a Társaságcsoport 16 európia országban van jelen, illetve az MVM Csoport Magyarország első három legnagyobb cége között van nyilvántartva. Az előadás részeként szó esett energiapolitikai célokról, valamint az orosz-ukrán háború hatásairól, például, hogy miként befolyásolta 2022-ben a fölgázfogyasztást…
Elmerülhettünk a statisztikai adatokban, tisztába kerülhettünk avval is, hány milliárd m3 a globális földgázfogyasztás. Beszélgettünk földgázkereskedelemről, egy kicsit visszatekintettünk a történelemben is, mind nemzetközi, mind európai vonalon.
A földgázzal való kereskedés kétféle módon történhet: Vezetékeken keresztül, gáz halmazállapotban vagy LNG (Liquefied Natural Gas), azaz cseppfolyós földgáz tengeri úton történő szállításával. 2021-es adat szerint a globális földgázkereskedelem 1330 mrd m3 volt, ennek 61%-a vezetékes, míg 39%-a LNG, cseppfolyósított formában került szállításra.
Mi lesz a földgáz jövője? E kérdés az, melyre a választ csak jósolni tudjuk, s objektív választ adni jelenleg nem igazán tud rá senki. Ennek ellenére beszélgettünk, találgattunk arról, milyen kilátásai vannak a gázpiacnak, mindezt levetítve a magyar rendszerre is. Egy biztos, a földgáznak komoly szerepe lesz a jövőben is. Valamint górcső alá vettük a zöld-alternatív-megújuló energiát is.
Értesülhettünk arról is, hogy az idei télen, a megszokottnál kevesebbet fogyasztottunk, – amihez nagy valószínűséggel a magas árak is hozzájárultak – így a tárolókban meglehetősen sok földgáz maradt. Ennek következtében nem kell félnünk a következő téli szezontól sem, hiszen a felhalmozott készletből tudunk gazdálkodni.