Társadalmi felelősségvállalás hónapja

Szakkollégiumunk tagjai elkötelezettek a pozitív változások mellett, és készek tenni azért, hogy világunk egy jobb hellyé váljon. Ennek okán az októberi hónapban kiemelt figyelmet fordítottunk, hogy segítsünk ember társainknak és olyan értékeket adjunk tovább, amellyel mindannyian gazdagodhatunk.

Októberben a Csak Egyet Szolgálat gondozásában elindított adománygyűjtésbe kapcsolódtunk be. A szociális segítő központ nappali melegedőként is funkcionál, kötelességüknek érzik a fedél nélkül élő, súlyos nélkülözéssel küzdő emberek, családok megsegítését. A Fogadj örökbe egy tételt! program keretében gyűjtöttünk tisztálkodószereket, valamint általános higiénét szolgáló termékeket, például tusfürdőt, tisztálkodószert, szalvétát, egészségügyi betétet, borotvahabot és mopfejet. A gyűjtésbe tagjaink lelkesen kapcsolódtak be, így nagyon sok termékkel tudtunk hozzájárulni a szervezet működéséhez, ezáltal a rászorulóknak segíteni.

A hónapban, további eseményen remekeltek szakkollégistáink és a mentorprogramban résztvevők. Október 12-én, az elszántabbak sporttal vállaltak szolidaritást a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamon, a Spar Budapest félmaraton keretén belül. A futam célja volt, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek, ép társaikhoz hasonlóan átélhessék a mozgás adta örömöt. Így, egy 500 méteres távon közösen futottunk speciális igényű embertársainkkal, mely remélhetőleg minden résztvevő testi és lelki egészségét egyaránt támogatta, egyben szuper közösségkovácsoló programként szolgált leendő szakkollégistáinknak.

Zárszóként a következő idézetet adjuk tovább, melynek tartalmát csak megerősíteni tudjuk: „Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is – valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.”  – Albert Schweitzer

Ipacs-Szabó Noémi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük