Strasbourgi tanulmányút
Az a megtiszteltetés érte Szakkollégiumunkat, hogy november 25. és 27. között ellátogathattunk Strasbourgba az Ostrakon, illetve a Nemzetközi és Európai Szakkollégium társaságában, Győri Enikő Európai Parlamenti képviselő meghívására.
Az első nap az utazással telt, ami ugyan elég hosszú volt, de lehetőséget teremtett arra, hogy az utazó hallgatók jobban megismerhessék egymást, és hogy osztozhassanak a rájuk váró izgalmakban. Este már csak elfoglaltuk a szállásunkat és közösen elmentünk vacsorázni. Második nap a délelőttöt a Mémorial Alsace-Moselle történelmi múzeumban töltöttük, ahol kiváló képet kaptunk arról, hogy milyen megpróbáltatásokon kellett keresztülmennie a területnek és az ott élő embereknek a francia német ellentétek miatt. Mindenkire nagy hatással volt a tárlat, nagyon jó és mély beszélgetések alakultak ki a hallgatók között a kiállítás kapcsán. Ezután az Európai Parlament felé vettük az irányt, és már a buszon érezhető volt, hogy mindenki milyen izgatott és kíváncsi. A beléptetés után egy konferenciateremben láthattunk egy kisfilmet, ami arról szólt, hogy milyen elvek és célok mentén működik az Európai Unió, és hogy hogy segít a tagállamoknak és a benne élő embereknek. Ezt követően kaptunk egy rövid körbevezetést az épületben – ami kívül-belül nagyon szép és monumentális -, majd pedig kaptunk ebédet is, ami nagyon izgalmas volt, mivel láthattuk az ott dolgozókat és a különféle képviselőket.
Ebéd után Győri Enikő képviselőasszony tartott nekünk előadást, ami során ismertette, hogy hogyan működik az Európai Parlament, milyen feladatai vannak neki, és hogy jelenleg milyen fontos kérdésekben tárgyalnak, ezután lehetőségünk volt nekünk is kérdezni. A képviselő asszony nagyon kedves, nyitott és hallgatóbarát volt, minden felmerülő kérdésre válaszolt. Az előadását követően jött a napnak talán a legizgalmasabb része, amikor is beülhettünk a plenáris ülésterembe – ahol mindenkit megérintett a légkör és a tudat, hogy milyen nagy kérdésekben szoktak itt tárgyalni, illetve milyen nagy döntéseket szoktat itt hozni. A Parlament után Strasbourg belvárosába mentünk és bejártuk a katedrálist, valamint a karácsonyi vásárt. Az utolsó napunkon átutaztunk Colmarba, ami olyan volt, mintha egy mesebeli karácsonyi városba kerültünk volna – minden utca karácsonyi díszekben úszott, és minden téren más-más karácsonyi vásár volt. Délután innen indultunk vissza Budapestre, az út nagy része csak alvással telt.
Hatalmas megtiszteltetés és páratlan élmény volt, hogy a Szakkollégiumunk tagjai részt vehettek ezen a tanulmányúton, még egyszer köszönjük Győri Enikő képviselőasszony!
Mátyás Flóra

