2022. október 21., péntek

Lakókörnyezetünk szépségét, tisztaságát és rendezettségét gyakorta vesszük kézenfekvőnek, adottnak. Ezeket ugyanakkor csupán alázatos munkával és szolgálatkészséggel érhetjük el, melyet szakkollégiumunk a társadalmi felelősségvállalás nevében vett magára. Nevezetesen a XXII. kerület, Vöröskereszt utcai játszótér és környékén található park lehullott leveleinek és a kéretlenül szertehagyott szemeteinek összeszedésével valósította meg azt.

2022. október 21-én ködös és kellemesen hűvös reggelre ébredt Budapest. Az emberek munkába, a fiatalok pedig egyetemre siettek, csapatunk pedig megkezdte a reggeli gyülekezőt. Felelősségteljes szakkollégistákhoz mérten mindenki időben érkezett, s hamar útnak is indulhattunk az Orczy út 1. szám alatt található kollégiumból. Bár pár szempáron még ott ült a fakuló éjszakai álmok emlékezete, arcukon már mosoly derengett a reggeli találkozás nyomán. Talán az ismerős arcok, a még a teljesen meg nem ismertek (hiszen figyelembe kell vennünk, hogy nem csak mi, vagyis a tagság, vett részt ebben, hanem a mentor programban már félúton járó nem egy mentorált is) vagy csupán a derűs korai meleg beszélgetés, amely élettel töltött meg bennünk. Hosszú villamos utunkat követően buszra szálltunk és akképpen folytattuk utunkat. A hangulat kellemes volt és a nap is kidugta végre első sugarait felhő takarója alól. Végül megérkeztünk a helyszínre, pontosabban XXII. kerület József Attila utcai megállójába, ahol a helyi önkormányzat dolgozói szívélyesen fogadtak minket. Ezt alapvető információ és pár térkép átadása követte, amelyeken pontosan megjelölésre kerültek a munkaterületek, a megtisztítandó részek. Időnket nem vesztegetve, két fős csapatokba szerveződve gereblyékkel, kesztyűkkel és zsákokkal felszerelve (amelyeket szintén az önkormányzat biztosított számunkra), küldetéstudattal felvértezve indultunk meg munkánk elvégzésére.

A fel-fel hangzó nevetések a munka során sem szűntek meg, örömmel vettük az új kihívást, nevezetesen a park és zöldterület rendezését és tisztítását. Levelek egy kupacba, kupacból zsákba, zsákok a kijelölt helyre szállítását. Milyen egyszerű, milyen hétköznapi, milyen aprónak tűnő. S mégis sokszor e kézenfekvő, kétkezi munkák, amik képesek letisztultabb és élhetőbb életteret biztosítani. Mindemellett számomra sokat jelentett a körülöttünk mindennapjaikat élő polgárok elismerő bólintása, dicsérete. „Mit csinálnak a bácsik?” – kérdezte kíváncsian egy pár esztendős kisfiú. „Éppen gereblyéznek. Látod milyen szép lett?” – érkezett a válasz. Egy idősebb úr az éppen összeszedett lehullott lombhoz tartozó fa alatti kőre leülve csatlakozott beszélgetésünkhöz. Ilyen apró részletek számítanak gyakorta a leginkább, ezek mutatják meg, hogy az emberek felismerik a szépet és vágynak is rá. Mindezeket követően ugyanakkor az időjárás némiképpen ellenünk fordult. A lágy szellő mindinkább csípősebbé vált, a nap újra szürke, ólomként a tájra nehezedő hideg fátyol felleg mögé bújt. Szerencsénkre a feladatunkat még időben elláttuk, így fázva és átázott cipővel ugyan, de emelt fővel távozhattunk.

Eszközeinket leadtuk (ez alól kivételt képeznek kesztyűink, melyeket ajándék gyanánt megtarthattunk), gondosan összegyűjtött leveleinket elvitték. Kedélyesen, már bőven az éhes gyomrunkat megtöltő ételekről beszélve és gondolva indultunk hazafelé. Tán önmagunk sanyargatására vagy csak jó étvágyunk növelése érdekében megosztottuk egymással lelkünknek legkedvesebb ételeket, és még egy-két főző videó is előkerült. Végül pedig lassanként elváltak útjaink, ami után fáradtan – de belső megelégedéssel, hogy ma valami fontosat tettünk egy lakókörnyezetért és ezáltal közvetetten az ott élőkért – foghattunk hozzá jól megérdemelt késői ebédünkhöz. 

​Kiss László Botond