Április 13-án, szombaton a szakkollégium vállalkozó szellemű tagjai nekivágtak a Pilis egyik legszebb túrájának, a Rám-szakadék kalandos ösvényének.

A túra 11 óra körül kezdődött, a dömösi templom lábánál, ahol a buszról leszállva a még korgó hasú kirándulók megreggeliztek, a többiek meg utolsó elemózsia-szerző lehetőségként beszaladtak a helyi kisboltba. Miután az utolsó tag is megérkezett, kezdetét vette túránk, ami a zöld csíkot, majd a sárga csíkot követte a hegyekben.

A túraútvonal sokszor keresztezte a patakot, ami a szakadékot kivájta, így egyikünk sem úszta meg szárazon a sétát. Köveken és kidőlt fákon keresztül vezetett a csapat útja egyre beljebb és beljebb az erdőben, míg el nem érkeztünk a szakadék ténylegesen szakadékszerű részéhez: mindkét oldalunkon sok-sok méter magas sziklák magasodtak. Többször is megálltunk, mikor „szép hely!” felkiáltással a csapat fotósai kattintgatni kezdték kameráikat, igaz, sokszor szólni kellett az előrerohanó lelkes ifjúságnak, hogy másszanak má’ ki a képből. Pihenőinket a hegy oldalán a bokrok tövében vagy a sziklák aljában töltöttük. Sajnos a túraútvonal tömve volt hozzánk hasonló aktív emberekkel, így nem tudtunk kényelmesen, saját tempóban haladni, és gyakran alakult ki torlódás egyes részeken.

A legizgalmasabb helyek szerintem azok voltak, ahol egy fém rúd, vagy fém létra segítségével tudtunk csak a sziklafalon felmászni, néhol ténylegesen kitaposott ösvény nélkül. Ügyesen kellett lépkedjünk, nehogy lecsússzunk a saras-vizes-mohás sziklákon.

Végül a szakadék végén felmásztunk egy magaslatra, ahonnan be lehetett látni a szakadék utolsó kanyarát, ezután utunk már csak visszafelé vezetett a sárga sávon, ami egy laza tavaszi séta szintjén mozgott. Alig egy óra múlva vissza is értünk a faluba, ahol a Dunakanyar csodás kilátását élvezve az éhes kirándulók egy-egy lángost is felfaltak.

A Nemzeti Tehetség Program keretében valósult meg.

Szabó Panka