Bécsi Tanulmányút – 2024
„Lehet Bécs nélkül is élni. Csak nem nagyon érdemes.” – származik az idézet Márai Sándortól, a 20. századi magyar írótól, költőtől.
Szakkollégistáinknak lehetőségük volt megtapasztalni ezt az életérzést, hiszen áprilisban három napot az osztrák fővárosban tartózkodtak.
Április 18-án, csütörtökön 25-en útra keltek, azzal a reménnyel, hogy szombaton majd élményekkel gazdagodva térnek haza, Budapestre. S reményeik beigazolódtak, Bécs csodálatos volt: Tartalmas és némi kalanddal fűszerezve, izgalmas!
Az utazást vonattal oldották meg, amely mindössze három órát vett igénybe. Egymás társaságában villámgyorsan eltelt az idő.
Elsőként az Állandó Képviselet feladatairól, működéséről kaptak tagjaink tájékoztatást Nyíri Sándor első beosztott diplomatától.
Ezt követően útjuk a Bécsi Magyar Nagykövetség, hatalmas barokk palotájába vezetett. Bejárták az épületet, a gyönyörűen díszített termeket, egy-egy csodás festményre rácsodálkozva, annak történetét megismerve. Szakkollégistáink bepillantást nyerhettek a nagykövetség életébe, mindennapi feladataiba Dr. Bán Janka első beosztott asszony segítségével, vezetésének köszönhetően.
A szakmai tanulmányút keretében a magyar külképviseletek égisze alatt működő bécsi Collegium Hungaricum megtekintését sem hagyhattuk ki. Az intézetről Ifj. Dr Bertényi Iván, a Collegium Hungaricum igazgatóhelyettese beszélt tagjainknak. 1920 óta, Ausztriában az Intézet a legjelentősebb közvetítője a magyar kultúrának, oktatásnak és a tudománynak.
Ausztria egyik legfontosabb épületének megnézése sem maradhatott ki, mely nem más, mint az Österreichisches Parlament, azaz Ausztria parlamentje. Az épület átfogó felújítási munkálatokon esett át, mostani állapotát 2023-ban nyerte el. A Nemzeti Tanács felújított ülésterme különleges üvegfedéllel van ellátva, lenyűgöző modernsége, azonban mégis történelmi mintát idéz meg.
Az előzőek mellett, természetesen Bécs belvárosának bejárására, különböző nevezetességeinek megtekintésére is jutott idő.
Valódi turistákként járhatták be, és csodálhatták meg tagjaink a következő látnivalókat:
– Anker óra
– Belvedere-kastély
– Schönnbrunni kastély
– Kapucinusok temploma alatti császári kripta
– Hofburg és a Heldenplatz
– Osztrák Nemzeti Könyvtár
– Szent István Székesegyház
– Demel Kávéház
– Volksgarten
– Hadtörténeti Múzeum
Beszéljenek a képek! Igazán színes hétvégét tudhat maga mögött Szakkollégiumunk tagsága!
Köszönjük mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy megvalósuljon eme tanulmányút!



