Október 7-én, szombaton szakkollégistáink, néhány alumnisunk és egy-két mentorált tagunk Gödöllő felé vette az irányt. Vonattal utaztunk, míg el nem értük az úticélt.
Amellett, hogy egy egész napot egymás társaságában tölthettünk el, megtekinthettük a Királyi Várótermet. Bonyai István Dániel mentoráltunknak köszönhetően, egy kis körbevezetést is kaptunk, mint helyi „idegenvezetőtől”. Majd a Királyi Kastélyba vezetett utunk, ahol a Schönbrunn kincsei Gödöllőn című időszaki kiállítást néztük meg. Csodás kiállítás, mit mi sem bizonyított jobban, hogy a kiállítótermek zsúfolásig voltak érdeklődőkkel. Ezt követően bejártuk a várost, turista szemmel jártunk, keltünk, a friss levegőn időztünk. Utána, pihenésképp gyönyörű környezetben ebédeltünk meg, majd a frissítő kávékat, süteményeket Gödöllő egyik leghíresebb cukrászdájában fogyasztottuk el, a Caravellában.
Kiváló kulturális és csapat összerázó napot tudhatunk magunk mögött! Jó volt, a napi pörgésből kiszabadulni és kikapcsolódni! Még visszatérünk!