Felvételi Mentorprogram 2020
Ahogy a Mentorprogram-koordinátor látta
Mi egy felvételi eljárás célja? A legtöbb esetben erre azt a triviális választ tudjuk adni, hogy a jelentkezők célja a felvétel, míg a felvételiztetők célja a jelöltek közül a legjobbak kiválasztása. Végső soron a Magyary Zoltán Szakkollégium mentorprogramja is erről szól, de emellett meglátásom szerint a szakkollégium tesz egy olyan önzetlen gesztust a mentoráltak irányába, ami egészen különlegessé teszi ezt az évenként megismétlődő másfél hónapot. Ez a gesztus azt jelenti, hogy amellett, hogy meg szeretnénk ismerni a mentoráltakat, egy olyan élmény- és tudáscsomagot igyekszünk átadni, amit a felvételtől függetlenül hasznosítani tud bárki, aki valóban nyitottan áll hozzá ehhez a lehetőséghez.
Mit nyersz pusztán azzal hogy részt veszel a mentorprogramban? Megismerheted a működését egy autonóm diákközösségnek, megtapasztalhatod, hogy az egyéni teljesítményt hogyan tudja a közösség felértékelni úgy, hogy közben ez nem válik a pihenés és a szórakozás rovására. A mentorcsapatoknak köszönhetően fel leszel vértezve egy kompromisszumkész csapatjátékos tudásával, amit az egyetemi tanulmányaid során csak kamatoztatni tudsz. Ezen felül azzal, hogy részt veszel a színvonalas szakmai programokon, szélesebbre nyithatod a közigazgatás-tudomány perspektíváit, megismerve olyan részeit, melyeket a kötelező tárgyak nem kínálnak fel, mindezt egy lazább keretrendszerben. Az előbb említett előnyök biztosítása a mentorprogramnak egy olyan sajátos jelleget biztosít, ami véleményem szerint senkit nem enged el üres kézzel, így a ”Megéri-e nekem csatlakozni?” kérdésre egy határozott igennel tudnék felelni minden érdeklődőnek.
És mit nyersz ha felvesznek a szakkollégiumba? Erre már nehezebb a válasz, és anélkül, hogy oldalakon keresztül kezdeném ecsetelni a szakkollégiumi tagság előnyeit, egy hasonlattal élnék. A szakkollégium nagyban hasonlít az egyetemhez. Azzal, hogy felvesznek, egyrészt lehatárolod magad, hiszen kizárod a többi egyetemet illetve szakkollégiumot, de emellett új lehetőségek olyan tárházát kapod meg mind szakmai mind közösségi szinten, amit jól kihasználva értékesebbé válhatsz az átlagnál. Az diploma az érettségizettek közül emel ki, a szakkollégium pedig a diplomások közül.
Kecskeméti Zoltán
Egy mentorált szemével
Személy szerint nagyon izgatottan vártam ezt az eseményt, hiszen itt, a Magyary Zoltán Szakkollégiumban szokatlan a felvételi rendszer. A legtöbb szakkoli viszonylag hamar kiválasztja a legmegfelelőbb embereket, míg itt egy 6 hetes mentorprogram alatt kell megmutatni a mentoráltaknak, hogy mire is képesek valójában. A vírus miatt nehézkesen bár, de annál jobban sikerült lebonyolítani a sok programot. Beleláthattunk a szakkolégium mindennapi tevékenységeibe, különböző játékos feladatokon keresztül ismerhettük meg egymást és a végére már-már egy barátságos és vidám hangulat forrott ki, ami a szakkollégisták életét igazán jellemzi. Ez időszak zárásaként, egy hétvégi tábor koronázza meg a mentorprogramot, de ez most egészen másképp alakult. Olyannyira, hogy közbejött az online oktatás, de ez sem állt az utunkba, hiszen így is mindent kiválóan és akadálymentesen le tudtunk bonyolítani. Szabad témaválasztású dolgozatot kellett írnunk, amit aztán előadás formájában prezentáltunk. Ezt követően kis csapatokra osztottak minket, mentoráltakat és mentorokat, és egy workshop néven futó, igen izgalmas feladatot kellett teljesítenünk. Minden csapatnak egy adott témájú problémára kellett egy olyasfajta megoldást találnia, amivel nagyban megkönnyítheti mindennapunk sorsát. Így telt az idei különleges helyzetre való tekintettel a szakkollégiumi mentor program és ezek után alig várom, hogy megkezdhessük teljes erőbedobással a közös munkát!
Kelemen Viktor
Mesteresen újoncként
Úgy gondolom, hogy a Magyary Zoltán Szakkollégium által szervezett mentorprogram egy remek eseménysorozat volt, amelynek keretein belül az egyenlőség jegyében minden felvételiző számára biztosított volt a kibontakozás lehetősége, aki persze hajlandó volt ezzel élni. Más hallgatói szervezetekkel ellentétben a felvételi nem csupán két-három hetet vett igénybe, hanem szisztematikusan felépítve, 3 hónapig rendszeresen megrendezett projektek révén a mentoráltak bepillantást nyerhettek abba, hogy milyen érzés is szakkolisnak lenni, és a levont konzekvenciáik alapján egyénileg eldönthették, hogy vállalják-e az ezzel járó kötelezettségeket, de mindamellett az életre szóló élményeket is. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy részese lehettem ennek a folyamatnak, amelynek révén feltérképezhettem egy jól működő, hatékony, egyetemi tudományos szervezet mindennapjait, illetve mélyebben megismerhettem annak a közösségnek az értékeit és céljait, amelyhez csatlakozni kívántam. A mentorprogram eredményeinek kihirdetése után lehetőségem nyílt személyesen is találkozni a szakkollégium tagjaival egy kötetlenebb ismerkedős est során, amelyet maximális professzionalizmussal és felkészültséggel vezettek le, valamint ízelítőt kaphattam arról, hogy milyen egy minőségi tehetséggondozó körhöz tartozni, ahol a szakmai eredmények mellett a közösséghez tartozás tudatának kialakítására is kiemelt figyelmet szentelnek.