Alumni kerekasztal-beszélgetés
Február 11-én, kedden este a Kollégium Multimédiás termében gyűltünk össze, hogy a már hagyománynak számító kerekasztal-beszélgetést meghallgassuk, valamint esetlegesen felmerülő kérdéseinket feltegyük meghívott alumnis tagjainknak. A szakkollégium egykori tagjai közül, eljött hozzánk Torda Sztella, Boros Balázs és Petróczky Péter. Meghívottjainkkal Hegyes Gréta, szakmai vezető beszélgetett, majd az esemény végén szabadon tehettük fel résztvevőként is, a minkét érintő témákra irányuló kérdéseinket. A beszélgetés során hallhattunk arról, hogy volt-e, ha igen, milyen hatása volt a szakkollégiumi múltjuknak karrierjükre. Elmesélték eddigi karrierútjukat, szó esett a még szakkollégistaként végzett tevékenységeikről is, mind szakmai, mind közösségi színtéren nyújtott teljesítményeikről kaphattunk átfogó képet.
Természetesen, egy-egy nagyon emlékezetes pillanat is felidézésre került, ezzel nosztalgiára sarkallva önmagukat, mely által talán egy picit visszarepülhetett Sztella, Balázs és Peti is, a 3-5-10 évvel ezelőtti időkbe. Majd lezárásképpen, pedig jó tanácsokkal láttak el minket vendégeink, melyeket, ha megfogadunk, vagy csak néhányat közülük sikerül szem előtt tartani, máris a fejlődés útjára lépünk, ha kitartóak is maradunk, elérhetjük a hőn áhított sikereket. Mondhatni, szinte mindannyian ugyanonnan indultak 18 évesen, amikor egyetemisták lettek, majd az azt követő éveket jól kihasználva, minden örömével, bánatával megélve, mennyire különböző irányba lehet eljutni. Mindez érdekes tanulságként szolgált számunkra, mely azt is megerősítette bennünk, hogy megannyi lehetőség van előttünk, igazából csak az számít, hogy mennyi energiát fektetünk bele, hogyan használjuk ki egyetemi éveinket.
Az eseményt egy kötetlenebb beszélgetéssel zártuk, ahol méginkább megismerhettük, volt tagjainkat. Köszönjük, hogy időtökkel és gondolataitokkal megtiszteltetek minket, valamint, hogy egy kifejezetten jó hangulatú estét tölthettünk el közösen!
Ipacs-Szabó Noémi

