A választások hátterében: Beszélgetés Dr. Nagy Attilával, a Nemzeti Választási Iroda Elnökével

Október 21-én került sor a Magyary Zoltán Szakkollégium első nyílteseményére a tanévben, melynek meghívott előadója Dr. Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda Elnöke volt, és címe „A választások hátterében” – tekintettel a 2024-es választásokra.

Az estet Dr. Szabó Máté Csaba nyitotta, a Szakkollégium igazgatója, aki köszöntötte a megjelenteket, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy a „Választás nem csak jog, hanem felelősség is!” – ennek kapcsán kiemelte, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tantárgyainak, illetve azok oktatásának hátterében többek között a tudatos állampolgárrá nevelés és válás áll.

A beszélgetést Hegyes Gréta, a Szakkollégium szakmai vezetője vezette, aki először ara kérte az Elnök urat, hogy arról meséljen, milyen szakmai és személyes tapasztalatok vezettek ahhoz, hogy a Nemzeti Választási Iroda élére kerüljön. Ennek kapcsán megtudhattuk, hogy minden munkája során kisebb-nagyobb mértékben kapcsolódott a választásokhoz vagy a választójoghoz – dolgozott Európai Uniós referensként, helyi választási iroda jegyzőkönyvvezetőjeként, majd ellenőreként, utána a Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkárságon készítette elő a 2010. októberi választást, végül 2020-ban felkérték, hogy vezesse a Nemzeti Választási Irodát.

A későbbiekben megtudhattuk, hogy mik voltak a legnagyobb kihívások, amelyekkel szembe kellett néznie Dr. Nagy Attilának, itt kiemelte a választási eredmények kihirdetésének informatikai hátterét, amelyet egy rendszerátalakítással sikerült megoldani; átjelentkező állampolgárok sorbaállása, melyet az igazgatási feladatok fejlesztésével sikerült elkerülni. Ezek után mesélt Elnök úr arról, hogy hogy néz ki egy átlagos napja, amely során több száz ügy érkezik be az Irodához, amelyek intézésébe szeret közvetlenül belefolyni és a kollegákkal együtt keresni megoldásokat.

Dr. Nagy Attila a Károli Gáspár Református Egyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is vállal oktatói feladatokat, amelyeket néha nehéz összeegyeztetni a Választási Irodai feladatokkal, de mind az egyetemeken, mind az Irodában nagyon megértőek és segítőkészek a kollegák, illetve kiemelte, hogy ehhez mindenképpen elengedhetetlen egy olyan családi háttér, ami támogatja.

Arra a kérdésre, hogy milyen nehézségekkel találkoztak a 2024-es választások során azt felelte Elnök úr, hogy az összes irodát kellőképpen fel kellett készíteni az egyszerre zajló választások összes felmerülhető kihívásaira – ennek érdekében képzéseket tartottak országszerte, melynek nagy részét Dr. Nagy Attila tartotta. A másik kihívás, hogy több induló volt az önkormányzati választásoknál, mint az eddig megszokottak, így az indulók számára készítettek egy kisokost, amelyet több mint 80000-szer töltöttek le, ennek köszönhetően kevesebb kérdés futott be az irodákhoz, így sikerült tehermentesíteni azokat.

Szó esett a digitalizáció jelentőségéről is, mivel habár alapvetően papír alapú Magyarországon a szavazás, fontos, hogy a modern állammal szemben támasztott elvárásoknak megfeleljenek, ezért törekednek az ügyintézés megkönnyítésére és digitalizálására. Egyik, ilyen irányba tett lépésük az Ügyfélkapun elérhető „Kit ajánlottam?” választási ajánlás ellenőrzésére szolgáló portál, amely megerősíti az állampolgárok bizalmát a választásokkal kapcsolatban, illetve csökkenti a választásokkal kapcsolatos csalások számát.

Végül a beszélgetést Elnök úr azzal zárta, hogy tanácsokat fogalmazott meg az egyetemi hallgatók számára: szerinte az egyetemi évek alatt jobban kell fókuszálni és keresni kell a gyakorlati helyekre, lehetőségeket, hogy minél több mindenbe beleláthassanak, kipróbálhassanak a hallgatók, mivel később egyre nehezebb lesz karriert vagy csak munkahelyet is váltani. Emellett azt tanácsolta, hogy, ha munkahelyváltás előtt állunk, gondoljuk át, hogy szeretnénk-e 5 és múlva is ebben az állásban dolgozni, el tudjuk-e képzelni továbbra is ott az életünket.

Köszönjük a jó tanácsokat, és hogy elfogadta a felkérésünket a beszélgetésre!

Mátyás Flóra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük